Macska a betonban

A filmről


Homokkerti cappriccio című könyv részleteinek felhasználásával, Macska a betonban címmel másfél órás áldokumentum-vígjáték forgatásának előkészületei folynak. Az alkotás szinopszisa szerint Nagybegyesen (ahol az események zajlani fognak) 1972-ben gázrobbanás történt. A több napig tomboló tüzet végül sikerült elfojtani, de azóta a faluban megszaporodtak a nehezen magyarázható dolgok.

A faluban él az ötvenöt éves Péter. Helyi vízműnél dolgozik vízóra leolvasóként, gondozza a kertet, és néha eljár ultizni a helyi kocsmába. Péternek akad egy furcsa hobbija: szabadidejében macska etológiával foglalkozik. Megfigyelte, hogy a gázkitörés óta számtalan macska a normálistól eltérően kezdett viselkedni, és ezek gazdáival is mindig történik valami izgalmas. A falu macskáinak megismerésén keresztül a néző vidám történetek sorozatába fog belecsöppenni.

A film állami pénz nélkül, támogatások, adományok útján lesz finanszírozva, elkészítve. A szűk költségvetés szerint az alkotás körülbelül két millió forintból valósítható meg. A pénz fele összegyűlt, vagy komoly ígéret van utalására. A film készítői további támogatókat keresnek. A forgatást a nyár végén kezdték meg. Az alkotásban résztvevők amatőr színészek, leginkább Nagyhegyes lakói közül kerülnek ki. Jakab Attila operatőrrel és stábjával megtörtént a szerződéskötés, így a film megvalósításának egyik legfontosabb „szereplői” biztosítottak lesznek. A forgatókönyvet Dalnoky Ferenc írja, egyben rendezője is a filmnek. A filmbiztosi munkák (gyártásvezető, procuder, stb.) végzője Somogyi Ferenc, és Nagy Zoltán. Grafika, fotó, és egyéb kellékekről Hidvégi Zoltán gondoskodik. Egyik filmkészítőnek sincs filmes múltja. Tulajdonképpen a nulláról indulva próbálnak maradandót alkotni. A forgatás ettől válik igazán izgalmassá.

A film munkálatainak pillanatnyi állásáról oldalunkon rendszeresen beszámolunk.


Média megjelenések